Kertápolás


A telepítést követő két évben erősebben visszavágjuk a dísznövényeket azért, hogy megerősítsük a gyökérzetüket és a tövüket, hogy aztán szép hajtásrendszert nevelhessünk nekik. Sokan félnek ettől az erősebb visszavágástól és inkább kihagyják, vagy csak részlegesen végzik el, ezért hosszútávon elég nagy kár keletkezhet a kertben. Természetesen vannak olyan növények is, amelyek egyáltalán nem igénylik a metszést, ilyen például az örökzöld magnólia, vagy a rododendron, épp ezért, ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban a metszési munkálatokat illetően, inkább kérjük ki szakember véleményét, hogy ne okozzunk kárt növényeinknek.

2010. március 18., csütörtök

Igazi tavaszi idő kezdődött

Igazi tavaszi idő volt ma végre, munka közben a kabátot is levehettük. oly régen vártuk már ezt az időt. Aki nem szereti a hideget, ma először kimerészkedhetett a kertbe és kicsit babrálhatott a növényeivel is.
Metszési munkákat, aki még nem kezdte el, időszerű nekilátnia a hetekben, mert aztán hajtani kezdenek növényei. A fűszellőztetést is érdemes a napokban elvégezni, persze van, ahol még eléggé nedves a föld, ott várnunk kell pár napot ezzel a munkafolyamattal.
Aki teljes kertépítést szeretne, most megteheti, készséggel állunk rendelkezésükre. Vállaljuk elöregedett kertek fiatalítását, átalakítását és kipofozását is. Ha valakinek elkészült már a kertje, de nem elégedett vele (sokan vannak így), hívjon bátran, "gatyába" rázzuk kertjét, teszünk hozzá valami újat, egyedit, ami máshol nincs, amitől az ember magáénak érezheti kertjét, mert megtöltjük tartalommal azt.
Kellemes időtöltést kívánunk kertjében, szép tavaszi időben!

2010. március 11., csütörtök

Újabb téli támadás, mediterrán ciklon

Időjárásunk -nem semmi-, amit alkot ezen a télen, mediterrán ciklonok, nagy havazások, késői évkezdet. A metszési munkákat már megkezdtük kertünkben, sőt egy két nap már helyenként alkalmas is volt a fűszellőztetésre is. Aztán visszatért a keményebb fagy is, ezért a szellőztetéssel fel kellett hagynunk egy időre, ami, ha jövőhéten megszűnnek az éjszakai fagyok és kiszellőzik kicsit a föld újra csinálhatjuk kertünkben. Jövőhéttől kezdődhetnek a kertrendezési és átalakítási munkálatok is és végre kicsit élvezhetjük is az ünnepek alatt a napsütést is talán. Ez a csapadék nem hiányzott a kerti munkákhoz, mert már kezdett éppen felszáradni a téli nagy csapadék és rámehettünk végre a talajra is. Az ünnepek alatti szél segíthet felszárítani kertünket és végre elvégezhetünk pár fontos tavaszi kerti munkát is.
Mindenkinek napsütésben gazdag, kellemes ünnepeket kívánunk!